A köznyelven ferences-templomnak nevezett Szent Erzsébet templom és az Assisi Szent Ferenc Kollégium épületének falán elhelyezett domborműnél mintegy nyolcvanan gyűltek össze kedd este, hogy az 1945. március 4-i, hatalmas áldozatokat követelő, értelmetlen bombázás áldozataira emlékezzenek. A rövid, méltóségteljes megemlékezés tárogatózenével, Radnóti verssel, katonadalokkal kezdődött, majd az ökomenikus gyászszertartás után koszorúzással folytatódott.
De mi is történt Szombathelyen ezen a 63 évvel ezelőtti, hideg, de verőfényes vasárnapon? A tragédia felidézéséhez Kosztolánczy Tibor: A második világháború Szombathelyen 1944-1945 c. könyvét hívtuk segítségül.
Közel százezren voltak Szombathelyen
A II. világháború első éveiben a Nyugat-Dunántúl lakossága csupán a cenzúrázott filmhíradókból, újságcikkekből, a frontról küldött levelekből tájékozódhatott a harcokról. Az 1944 márciusi német megszállást és a nyilas hatalomátvételt követően viszont Magyarország az angol-amerikai légierő célpontjává vált. Megindult a keleti országrész lakóinak menekülthulláma, az állami intézményeket is nyugatra evakuálták a fővárosból. Szombathely lakóinak száma ezekben a hónapokban közel százezer főre duzzadt fel, amelynek jelentős részét az ország keleti részeiből érkezett menekültek alkották.
A legszörnyűbb nap 1945. március 4-én jött el. A lakoság az állandósuló bombariadókat már nem vette komolyan, mivel a város fellett megjelenő bombázókötelékek távolabbi célok felé húztak el, a katonai szempontból jelentős létesítmények pedig már megsemmisültek.
Öt hullámban 260 tonna bombát dobtak le
Március 4-én fél 12-kor jelezték a légiriadót a szirénák. A B-24-es bombázógépek délkeleti irányból tűntek elő, áthúztak a város felett, majd Herény magasságában visszafordultak és támadtak. Az adatok szerint 118 bombázó öt hullámban összesen 259,6 tonna bombát dobott a városra.
Az első sorozat a vasúti pályaudvar, a fűtőház, a Járműjavító területére és a vasúti sínekre hullott, de találat érte a Szent Máton utcai elemi iskolát és a temetőt is. A második hullám bombái a Nádasdy és a Vörösmarty utcák között lévő területre csapódtak be, megrongálódott a Szőlős utcai malom, a rendőrőrs és a rendőriskola. A harmadik sorozat a Wesselényi és Hunyadi utca vonalában dél felé okozott károkat, találatot kapott a Kultúrmúzeum, az új víztorony, az ipari mintaműhely. A negyedik hullám a mai Király utca és a Fő tér nyugati része közti területet érte, a bombák telibe találták a Palace szálló északi szárnyát, súlyosan megsérült a mezőgazdasági kamara épülete.
A legborzalmasabb pusztítást az ötödik sorozat bombái okozták. Az első találatot a Szili János utca 3. számú háza kapta, majd a Berzsenyi tér környékére csapódtak a bombák. A városháza épületét a földig rombolták, súlyosan sérült a nagytemplom, a püspökvár és a megyeháza. A Belsikátor és a Kossuth utca épületei összeomlottak, találatot kapott a Mátyás király utca és a Thököly utca eleje.
Terrorbombázás volt
A bombázás mindössze 20 percig tartott, a túlélők számára azonban óráknak tűnt a támadás. Ezalatt a 20 perc alatt Szombathely 4471 lakóházából 3575 sérült meg. 312 ház teljesen elpusztult, 1028 komoly károkat szenvedett.
A legnagyobb tragédia viszont, hogy a támadásnak 303 halálos áldozata volt március 4-én. A többszöri bombázásoknak a városban 423-an estek áldozatul.
A történészek, szakértők szerint a március 4-i bombatámadásnak nem voltak katonai, stratégiai indokai, a támadók célja a sokat szenvedett polgári lakosság demoralizálása és a bosszú volt. A támadást ma már terrorbombázásnak nevezik.
A kedd esti megemlékezés a Berzsenyi téren, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ épületénél folytatódott. A rövid műsor után Ipkovich György polgármester idézte fel a történteket, felsorolva a megsemmisült vagy károkat szenvedett épületeket, kulturális értékeket. Kijelentette, a bombázás óta eltelt 63 esztendő a város akaraterejét bizonyítja, igazolva, hogy az ember nem csak rombolni képes, igazi küldetése az építés, az alkotás. A város újjáépítése tiltakozás volt a háború ellen, bizonyítása annak, hogy az élet elpusztíthatatlan.
Az ünnepség a Szózat hangjaival és a háború áldozatainak emlékének tiszteletére gyertyagyújtással zárult.
