A cég túlkoros vasúti járművekről, a légkondíció hiányától beszél, és próbálja lebeszélni az utasokat a vonatozásról.
„A vasúttársaság mindezeken felül arra kéri utasait – különösen azokat, akik a hőségre érzékenyek, egészségügyileg veszélyeztetett csoportba tartoznak –, hogy az állami hőségriasztás ideje alatt csak a legszükségesebb esetben induljanak útnak, ha pedig így tesznek, feltétlenül tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, a bevezetett korlátozásokról” – írja péntek délután kiadott közleményben a MÁV.
A cég szokatlan őszinteséggel beszél arról, hogy milyen nehézségekkel kell a hőség alatt megküzdeniük.
Ezt írják:
A napok óta tartó extrém hőség a hétvégén és várhatóan a jövő hét első felében is kitart. A huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak.
Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával, hanem ún. légjavítóberendezéssel felszerelt, ezek a korábbi készülékek azonban a 35 fokos, vagy azt meghaladó hőséggel már nem bírnak. A több napon át tartó rendkívüli forróság közepette történő maximális kihasználtság mellett pedig – az időszakos karbantartás ellenére is – növekszik a meghibásodás esélye.
A tartós rendkívüli hőség következtében a magas sínhőmérséklet – 50-60 Celsius-fok között – a pálya egyes szerkezeti elemeiben a forgalombiztonságot veszélyeztető, maradandó alakváltozásokat okozhat, ugyanis a hőtágulás hatására a vágányokban káros anyagfeszültség keletkezik az időszakos karbantartások mellett is. Amennyiben ennek előjelei mutatkoznak, a vasúttársaság a biztonságos vonatközlekedtetés érdekében sebességkorlátozást vezethet be.
A felsővezetékek a nagy meleg hatására megnyúlnak, így növekszik a felsővezeték-szakadás, áramszedőtörés vagy -sérülés kockázata.
A MÁV emlékeztet, hogy a legtöbb Volán-járat légkondicionált. Ha pedig mégis a vasutat választjuk, legyen nálunk elég ivóvíz.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!