Bérletekkel vehetjük kezünkbe a Haladás sorsát

A szurkolói támogatásokkal tennék vissza a csapatot a magyar futball-térképre.

Néhány napja írtuk meg Az Illés Akadémia is beszáll a szombathelyi Haladás NBIII-as csapatának működésébe 2024. December 06. 11:32 , hogy a szombathelyi Illés Akadémia vezetői megígérték, hogy mindenben segítik a Haladás 1919 Labdarúgó Kft.-t, de tulajdoni hányadot nem kérnek. Ennek értelmében Szombathely önkormányzata marad a többségi tulajdonos 98 százalékkal, mivel a Haladás VSE is csak 1 százalékot kért a korábban tervezett 10 százalék helyett, a másik egy százalék pedig a Viktoria FC-hez került.

Czeglédy Csaba december 9-én osztotta meg a jó hírt, hogy ezután támogatói bérletekkel is lehet segíteni a Haladás labdarúgó csapatának 2025-ös menetelését. Az árakat elnézve az egyértelmű, hogy nem csak a B-közép szurkolóira targetáltak, hanem a Haladással szimpatizáló cégekre, vállalkozásokra is. Az árak és a hozzájuk társuló szlogenek a következők:

  • 15 ezer forint – Hajrá, Hali!
  • 30 ezer forint – Élünk, csak a Haliért!
  • 50 ezer forint – Sose halunk meg!
  • 100 ezer forint – A Haladás örök!
  • Egy NB III-as csapat működtetése éves szinten nagyjából 200-250 millió forintba kerül, ebből az önkormányzat évi 50 milliót vállal támogatás formájában. A maradék 150-200 milliót tehát szponzorációkból, támogatásokból és egyéb forrásokból kell megteremteni, hogy hosszú távon stabil lehessen a Haladás működése.

    A Haladásról és a megszűnéshez vezető Homlok-szálról pedig ebben a cikkünkben Utazásaim Homlok Zsolt koponyája körül: egy NER-oligarcha felemelkedése és bukása 2024. October 25. 11:25 írtunk bővebben.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet