Hivatalosan is összezuhant a magyar akkumulátorgyártás

Az ipar mélyrepülése talán megállt, de pont a stratégiai ágazat dőlt be.

2024 októberében az ipari termelés volumene 0,2, munkanaphatástól megtisztítva 3,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a KSH.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 26%-át képviselő járműgyártás volumene 3,9%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A közúti gépjármű gyártása 12,0%-kal visszaesett, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása viszont 3,3%-kal emelkedett.

A villamos berendezések gyártása 16,9%-kal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten.

A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 31, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 5,1%-kal csökkent.

Mindez nemcsak azért baj, mert azt jelzi, hogy a jelen szempontjából igen fontos járműgyártás továbbra is gyengélkedik, de azért is, mert a kormány kitörési pontjának szánt akkumulátorgyártás összezuhanása megkérdőjelezi a jövőre vonatkozó terveket is.

Számos területen ugyanakkor javultak a számok. Termelésbővülés történt például az élelmiszeriparban, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában és a vegyi anyagok gyártásában is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság