Rendbe raktak egy felújításra szoruló utcát Kőszegen, de a költségek felét a lakóknak kellett állniuk

Nem volt olcsó, de a lakók vállalták, hogy a költségek felét fizetik.

Elkészült a Szőlőskert utca felújítása Kőszegen - derült ki az önkormányzat tájékoztatásából. Mint írták, a lakosság és az önkormányzat közösen finanszírozta a Szőlőskert utca szilárd burkolatának megépítését: a 21 millió forintos beruházás költségét a két fél az utca lakóinak kezdeményezésére fele-fele arányban vállalta.

Az üggyel mi is foglalkoztunk korábban Nem épülhet meg az új közút Kőszegen, két társasház marad használható utca nélkül 2024. September 25. 15:33 , akkor Básthy Béla polgármester lapunknak jelezte, hogy a Szőlőskert utca a 2000-es évek elejéig a történelmi belvároshoz legközelebbi beépítetlen terület volt. Miután lakóterületté nyilvánították, a területen kifejezetten nagy értékű ingatlanok épültek, a beruházók azonban nem építették meg az utat, abban bízva, hogy az önkormányzat teszi ezt meg.

A polgármester hangsúlyozta, a lakóknak azzal kellett szembesülniük, hogy az önkormányzat a rendezési tervben ugyan szereplő, de átmenő forgalmat nem bonyolító utcát csak a nagyobb forgalmú és több lakost kiszolgáló utcák után tudja felújítani, ami így hosszabb távon sem tervezhető előre.

A lakók azonban jelezték, hogy ha az önkormányzat rövid időn belül megkezdi a felújítást, akkor nagyobb összeggel járulnak hozzá a felújítás költségeihez. A polgármester a levélben leszögezte, a lakók ajánlották fel, hogy pénzt adnak a felújításhoz, nem az önkormányzat kérte ezt tőlük.

Most pedig elkészült a felújítás, és mint az önkormányzat megjegyezte, az útépítés illeszkedett a korábbiakban az önkormányzat által megvalósított csapadékvíz-elvezetési beavatkozáshoz.

A felújított utca így néz ki:

Kőszeg város / Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet