A szlovákok is lezárják a kishatárátkelőket - szerintük nem elegendőek a magyar kormány intézkedései

A korlátozás a személygépkocsikra vonatkozik.

A szlovák kormány hétfői rendkívüli ülésén döntés született arról, hogy éjféltől lezárnak 17 kishatárátkelőt a magyar–osztrák határszakaszon – számolt be az Új Szó. A lépést a száj- és körömfájás-betegség terjedésének megfékezése indokolja.

Richard Takáč szlovák mezőgazdasági miniszter közölte: a határzárral felszabaduló rendőröket és állategészségügyi szakembereket a fertőzési gócpontok 10 kilométeres körzetében vetik be, hogy szigorúbb ellenőrzéseket végezzenek.

A korlátozás a személygépkocsikra vonatkozik – hangsúlyozta a miniszter. Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter hozzátette: a lépésre azért van szükség, mert Szlovákia nem tartja elégségesnek a magyar oldalon bevezetett járványügyi intézkedéseket.

„A szigorítás annak eredménye, hogy látjuk, Magyarország egyes intézkedései nem elégségesek”

– fogalmazott Taraba a kormányülést követően.

Az Új Szó információi szerint a fertőzés egy erdőháti telephelyre (Plavecký Štvrtok) vélhetően a magyarországi Levél községből juthatott be. A lap úgy tudja, az egyik dolgozó a magyar farmon járt, és nagy valószínűséggel ő hozhatta át a vírust.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés