Vitézy szerint Lázár János vasúti vonalbezárásokra és jelentős járatritkításokra készül

Elfogadták a törvényt, mely csökkenti a minimális szolgáltatási szintet, és amely ezzel a vidéki Magyarországot sújtja a legjobban.

A mai napon elfogadta az Országgyűlés azt a törvényt, mely csökkenti a minimális szolgáltatási szintet, így ezen túl már csak napi két járatnak kell majd közlekednie a járásközpont és a vármegyeszékhely között, a szomszédos vármegyeszékhelyek között, valamint Budapest és a vármegyeszékhelyek között - hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában Vitézy Dávid, aki szerint ezzel Lázár János vasúti vonalbezárásokat és jelentős járatritkításokat készít elő.

Vitézy azt is megjegyezte, hogy a törvénybe bekerült, hogy csak egyféle közlekedési móddal, a törvény szerint “a leghatékonyabb közlekedési móddal” látja el a jövőben a közszolgáltatást az állam. A törvény azt is írja: “Nem szűnhet meg olyan vonat és busz közötti párhuzamosság, ahol a párhuzamosság megszüntetése 50%-nál nagyobb mértékű eljutási idő növekedést jelentene.” Ami azt jelenti, hogy "ha a vasútvonal bezárása miatt “csak” másfélszeresére nő majd az eljutási idő, az még Lázár Jánosnak, és immár a parlamenti kormánypárti kétharmadnak is rendben van" - magyarázza a szakember.

Végül hozzáteszi, hogy "fekete nap és súlyos szégyen ez a magyar közlekedéspolitikában - és jól mutatja azt is, mennyire őszinte a vidékbarát politika Lázár János részéről. Semennyire. Hisz ezek az intézkedések a vidéki Magyarországot sújtják a legjobban."

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közlekedés