Bábszínházzal és lecsóval köszönt be Oladon az ősz

Nem a sárguló levelek jelezték először az évszakváltást Szombathelyen.

Hagyományos őszköszöntő családi délutánnak adott otthont a Vas Vármegyei SZC Oladi Technikum udvara: hat csapat versenyzett a finom lecsó elkészítésében, miközben a látogatók különféle programokon vehettek részt.

Őszköszöntő családi délután Oladon
Nincs is jobb a közös főzésnél
Nagy Zoli

A résztvevőket kézműves foglalkozások, arcfestés, csillámtetoválás, légvár és a Szamóca Színház zenés mesejátéka szórakoztatta. A bográcsok izzítása fél háromkor kezdődött, majd három órától az iskola tanulói adtak műsort.

Őszköszöntő családi délután Oladon
Az arcfestőnél a cica-arc volt a legnépszerűbb
Nagy Zoli

A délután fénypontja a lecsók kóstolása volt: minden csapat kíváncsi volt a többiek főztjére, így apró tányérkákon járták körbe az elkészült ételeket, hogy megízleljék a különböző ízvilágokat. A rendezvény célja az volt, hogy az oladi lakótelepen élőket közös programmal mozgassa meg, miközben ünneplik az ősz érkezését.

Őszköszöntő családi délután Oladon
A ládára kattintva galéria nyílik
Nagy Zoli
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra