Meghalt Diane Keaton amerikai színésznő – adta hírül a People színésznő családjának közlése alapján.
Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mi okozta Keaton halálát.
A színésznő 1946-ban született Los Angelesben Diane Hall néven. Már iskolás korában vonzotta a színjátszás, zenés produkciókban és színdarabokban is szerepelt.
Az 1970-es Szerelmesek és más idegenek című romantikus komédiával vált ismertté. Ez alapján választotta ki őt Francis Ford Coppola rendező, hogy játssza el Kay Adams karakterét A keresztapa-sorozatban. Több filmben is együtt dolgozott Woody Allennel. A Játszd újra, Samben Linda Christie -t, az Annie Hallban a címszerepet alakította.
Ez utóbbiért kapta meg a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat 1977-ben. Később még háromszor jelölték, a Vörösökben, a Marvin szobájában és a Minden végzet nehézben nyújtott alakításáért.
Golden Globe-ra kilencszer jelölték, amit kétszer kapott meg: 1978-ban, az Anni Hallban nyújtott alakításáért, valamint a 2004-es Minden végzet nehéz című filmért.
Számos romantikus filmszerep is fűződik a nevéhez, de játszott többek között az Örömapa-sorozatban, az Elvált Nők Klubjában, a Könyvklub-filmekben és szerepelt az Ifjú pápa első évadában is.
Diane Keaton híres volt jellegzetes öltözködési stílusától Is. Széles, bő, férfias nadrágjai, kalapjai, széles ővei divatot teremtettek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!