Elhunyt Tarr Béla, a magyar és a világ film ikonja

Tarr Bélát a Guardian című brit lap a világ legjobb filmrendezői listáján a 13. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodovárt és Spielberget is.

Elhunyt Tarr Béla, a magyar filmművészet kiemelkedő alakja, akinek munkássága nemzetközi szinten is kiemelkedő elismerést szerzett. Olyan filmek fűződnek nevéhez, mint a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és ALondoni férfi amelyek mára a világ filmművészetének klasszikusai közé tartoznak – írja a Telex.

Tarr Béla
MTI

Tarr Béla a frissen irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László alkotótársa és barátja volt. Kettejük több évtizedes együttműködéséből több remekmű született.

Tarr 1955-ben született Pécsen, és fiatalon, mindössze 22 évesen készítette első játékfilmjét. Pályája során Tarr a realista, gyakran fekete-fehér látványvilágot, a hosszú, kitartott snitteket és a társadalmi problémák mélyreható ábrázolását helyezte előtérbe. 2012-ben, A torinói ló után visszavonult a játékfilm-készítéstől, de aktív maradt a filmvilágban, installációkat készített és filmes kurzusokat tartott szerte a világon.

Munkásságát számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték el, köztük a Kossuth-díjjal, a Balázs Béla-díjjal, a Magyar Kultúra Követe címével, valamint életműdíjakkal Cannes-ban és más nemzetközi fesztiválokon. Filmjei rendszeresen szerepeltek a világ legjobb alkotásait rangsoroló listákon, és tartós hatást gyakoroltak a kortárs filmművészetre.

Tarr Béla munkássága a magyar filmművészet örökségének szerves része, alkotásai tovább élnek a fesztiválokon, mozikban és filmarchívumokban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra