Az elmúlt hetekben sorra hagyták el a magyar piacot a kriptovaluta-szolgáltatók, miután év végén életbe lépett az a hazai szabályozás, amely akár börtönbüntetést is kilátásba helyez bizonyos kriptós tevékenységek esetén. A történtek hátterét részletesen a Portfólió elemezte.
A módosított Büntető Törvénykönyv szerint már nemcsak az engedély nélküli kriptós szolgáltatás nyújtása büntethető, hanem az is, ha valaki jogosulatlan szolgáltatón keresztül vált át jelentős értékű kriptoeszközt. Súlyosabb esetekben a szabadságvesztés akár öt, illetve nyolc év is lehet.
A jogszabályi szigorítással párhuzamosan december végétől illegálissá vált a kriptokereskedés azoknál a szolgáltatóknál, amelyek nem csatlakoztak az új validátori rendszerhez. A probléma az volt, hogy az első validátort csak december közepén jelentették be, így a piaci szereplőknek mindössze néhány napjuk maradt az alkalmazkodásra, ami szakmai becslések szerint hónapokat igényelt volna.
A bizonytalan helyzet hatására több meghatározó szereplő is kivonult Magyarországról, köztük a Revolut, a CoinCash, az eToro, a Skrill és a Kriptomat, az elmúlt napokban pedig további kisebb szolgáltatók is leállították hazai működésüket.
A Portfólió szerint ugyanakkor nem kizárt, hogy lesznek a helyzetnek nyertesei is. Egyes nagy, tőkeerős nemzetközi platformok – például a Bitpanda – átmeneti díjmentességgel kerülhetik meg a validátori kötelezettséget, míg hosszabb távon az uniós MiCA-szabályozás akár a magyar bankok előtt is megnyithatja az utat a kriptós szolgáltatások felé.