Hogyan tovább Körmend?

Csütörtökön este ankétra várta szurkolóit a Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabda csapata, ahol a vezetők azt próbálták tisztázni, hogyan is tovább. A drukkerek azonban inkább arra lettek volna kíváncsiak, hogyan is kerültek ide.

2 év, 30 légiós, 5 edző, 1 bronz, 1 ezüst

Vonta le az elmúlt időszak rövid statisztikáját a csapat vezetősége a közel 100 összegyűlt embernek a körmendi színházban. Az első kérdésre ezután nem is kellett sokat várni. Az egyik férfi arra volt kíváncsi, hogy hol a híres körmendi szív, a lelkesedés, ami olyan sokszor kisegítette a csapatot. Trummer, a csapat kapitánya, kért szót. Ő úgy látta, hogy a társai hozzáállásával nincsen semmi baj. Ami a gondokat okozza, szerinte az az, hogy nem tudnak igazi csapat módjára játszani. Valahogy nem akar összeállni a társaság. Ezt egyébként nem sokkal utána Fodor Márton is megerősítette. A játékos úgy fogalmazott, hogy a játékuk nem lélektelen, csak a tavalyi gárda egyszerűen jobban „ráérzett egymásra”.

A polgármester viszont nem így látta. Sokak ugyanis távolmaradása után érdeklődtek, és azt is szóvá tették, hogy mostanság sokan elpártoltak a gárdától, többek között a város első embere is rendre elmarad a mérkőzésekről. Csák Tamás csapatvezető tolmácsolta Bebes István polgármester üzenetét, miszerint bokros teendői miatt nem tudott eljönni az ankétra, és hogy addig ne is várják a lelátóra, amíg a város csapata nem küzd hírnevéhez méltóan.

„Egy nyerő csapatot”

Válaszolt nemes egyszerűséggel Peter Stahl vezetőedző arra a kérdésre, hogy milyen együttest szeretne építeni Körmenden. Ő a mi emberünk! - summázta ezt mosolyogva az egyik szurkoló. A szakember egyébként elmondta, mivel a szezon közben érkezett, így nagyon nehéz dolga van. De mindenképpen szeretne egy olyan gárdát kovácsolni, ami jól megérti egymást és egységesen tud harcolni. Sokan felvetették, hogy nagyon rossz a csapat dobószázaléka, mind a hárompontosok, mind a büntetők tekintetében. Stahl erre azt válaszolta, hogy a dobásokra nem is lehet alapozni egy együttest. Egyik alkalommal jó napot fog ki egy játékos, másik alkalommal kicsit rosszabbat. Ő inkább úgy látja, hogy a védekezés javításában lehetne a megoldás. Hiszen egy jól védekező csapat magabiztos, a magabiztosság pedig a győzelmet jelentheti - tette hozzá az osztrák tréner.

Na de, hogy jutottunk ide?

Kérdezte valaki. Szabó Szabolcs, a klub tulajdonosa kért szót, aki összegezte, hogy amikor a klub működtetését átvette az új tulajdonosi kör, ők arra szerződtek, hogy életben tartsák, és az évek alatt megerősítsék a klubot. Vád érte a „légióskeringő” miatt is, amivel kapcsolatban leszögezte, hogy a tulajdonosok mindig megadták a lehetőséget az éppen irányító szakvezetésnek, hogy azokkal a játékosokkal dolgozzanak együtt, akikkel szeretnének. A felvetett „lehúzásra” pedig úgy reagált, hogy az idei csapat 50 %-kal magasabb költségvetéssel dolgozik, mint a tavalyi, ezt a szurkolóknak be kell látniuk, hogy ezt a jegyárakkal tudták csak kompenzálni.

Trummer Rudolf azt emelte ki, hogy bárhogy is szeretnének csapatként működni, ez még nem egy kész gárda. A „magyar magot” ért sok kritika pedig csak még nagyobb nyomás alá helyezi őket.

Hencsey Tamás másodedző röviden összegezte azt az időszakot, amit az idei szezonban vezetőedzőként töltött el a piros-feketéknél. A legnagyobb hibájaként azt rótta fel önmagának, hogy eltelt három hét úgy a vezetése alatt, hogy nem tudtak minőségi játékost igazolni. A végül Körmendre hozott Garland pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Körmend szurkolói ankét
Szabó: Vagy a play-offért, vagy a becsületért, de tovább kell küzdeni. Tekintse meg galériánkat!
Lovagi Milán

Banks, a csapat amerikai légiósa a kérdéshez hozzászólva úgy fogalmazott, hogy a problémák nem anyagiak, hanem személyiek. Ám ennél jobban nem fejtette ki, mire is gondol pontosan.

Bialek, a másik légiós azt hangsúlyozta, hogy 10 éves pályafutása során rengeteg helyen megfordult, és jó néhány csapat járt már a körmendiéhez hasonló cipőben. Amint azt a lengyel játékos mondta, a helyzet nehéz, de nem megoldhatatlan. Ő úgy látja, hogy az összefogás lehet az egyetlen kiút, és mindenkinek egyformán küzdenie kell a másikért. A lényeg az, mint mondta, hogy most fogat összeszorítva is, de meg kell nyerni a vasárnapi mérkőzést.

„Vagy a play-offért, vagy a becsületért, de tovább kell küzdeni”

Hogy mennyire fontos a soron következő vasárnapi, Albacomp elleni mérkőzés, azt végül Szabó Szabolcs mondta ki. A tulajdonos rámutatott, ha kikapnak, akkor minden esélyük elszállt a felsőházba jutáshoz, így nem is tudnak majd mit tenni, nekiállnak spórolni a következő szezonra. Persze a szurkolókat is kárpótolják majd. Neveztessen ingyen mehet majd be mindenki a Debrecen elleni meccsre, valamint az azt követő találkozókra is 1000 forintért válthatnának jegyet a szimpatizánsok. A tulajdonos azt is hozzá tette, hogy nem túl rózsás a klub anyagi helyzete, mivel több szponzor is visszalépett, vagy a már megkötött szerződésben szereplő összegből még egy forintot sem fizetett ki. A játékosok fizetései is késnek. A február 15-én esedékes bérüket még nem kapták meg a sportolók. De mint mondta, a fiúk megértőek, amit ez alkalommal meg is köszönt. A jövővel kapcsolatban kilátásba helyezte, hogy megszüntetnék a csapat oldalán a „Vendégkönyvet”, mivel sokan visszaélnek vele, és amint fogalmazott, feleselgessen keltik a feszültséget. „De mindezek előtt a legfontosabb most, hogy nyerjünk az Albacomp ellen. Ha sikerül, akkor küzdünk tovább a play-offba jutásért, ha nem akkor pedig a becsületünkért” - zárta szavait Szabó.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport