Óriási csatában kapott ki Székesfehérváron a Körmend

Alaposan rácáfolt a kétkedőkre a Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapata. Előzetesen mindenki sima Albacomp győzelmet várt volna, ám a piros-feketék kiélezett csatában, az utolsó percben veszítették el a meccset. A vasiak legjobbja ezúttal is George Banks volt.

Villámrajtot vett, mégis kikapott a Körmend

Az első osztályú férfi kosárlabda bajnokság 19. fordulójában, vasárnap délután a listavezető Albacomp otthonában játszott a Polaroid Lami-Véd Körmend.
Jól kezdték a találkozót a piros-feketék, hamar elhúztak 11–4-re. Elsősorban George Banks és Chris Rodgers tűnt tarthatatlannak. Az első tíz percet 32-21-re nyerték a vendégek.
A második negyed elején Banks és Doyne összefejeltek, mindkét játékost le kellett cserélni. Ez a vasiakat zavarta meg jobban, egyre inkább kezdett magára találni az Albacomp. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. A nagyszünetre három pontos körmendi előnnyel mehettek pihenni a felek. Húsz perc után 49-52-es eredményt mutatott az eredményjelző.

Albacomp - PLV Körmend 102-92
Nagy csatában kapott ki a Körmend. Tekintse meg Kormos László galériáját!
www.KormosLaci.hu

A hajrára aztán kénytelen volt kockáztatni Peter Stahl edző, és visszaküldte a pályára a Rába-partiak legjobbját, Bankset. Úgy tűnt, ennek köszönhetően új lendületre kapott a Körmend, meglépni azonban ezúttal sem tudtak. A záró negyedre már csak két pont maradt az előnyükből.
A hajrában többször is megremegett a vendégjátékosok keze, a hazaiak bírták jobban idegekkel. A végeredmény: Albacomp – Körmend 102-92.

A vasiak legjobbja a 26 pontos Banks volt, de jól játszott Rodgers is, aki 24 pontig jutott.
Fodorék ezzel továbbra is maradtak a 10. helyen a tabellán és már zsinórban hat meccse nyeretlenek a bajnokságban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport