Ne vezessen megszokásból: több helyen változott a sebességhatár Vasban

Van ahol a megszokott 90 helyett már csak 60-nal lehet menni!

Két vasi útszakaszon is módosult a megengedett sebesség, és nem mindkét esetben ugyanabba az irányba – írja a vaol.hu a Magyar Közút tájékoztatása alapján.

Az M80-as autóúton, Rábafüzes és az országhatár között megszűnt a korábbi 60 kilométer/órás korlátozás, így ezen a szakaszon már a gyorsforgalmi útra jellemző tempóval lehet haladni. A változás hátterében az áll, hogy az út összekapcsolódott az osztrák S7-es autópályával, így folyamatossá vált a nemzetközi kapcsolat.

Ezzel szemben a 87-es főúton, Táplánszentkereszt közelében lassítani kell: egy rövidebb szakaszon 90-ről 60 kilométer/órára csökkentették a sebességhatárt. A döntést még tavaly hozták meg, miután a környéken több baleset is történt, a cél pedig a biztonság javítása.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek