39-szer vitték doppingellenőrzésre Hosszú Katinkát

Az antidopping csoport adatokkal válaszolt az amerikaiaknak.

Miután Hosszú Katinka világcsúccsal lett a 400 méter vegyesúszás olimpiai bajnoka, több amerikai lap is doppingolással vádolja: a SwimWortex az egykori keletnémet doppingkirálynőhöz, Petra Schneiderhez hasonlítja Katinkát, a Swimming World Magazine pedig nem egyszerűséggel csak leírta, hogy szerintük doppingol.

Erre válaszolt közleményében a Magyar Antidopping Csoport.

Tiszeker Ágnes, a MACs vezezője elmondta, hogy az elmúlt egy évben összesen 39 alkalommal tesztelték az úszónőt,

enyhén szólva is elképesztőnek és elszomorítónak

tartja a megalapozatlan vádaskodásokat.

Ezek után pedig adatszerűen közölték a tényeket:

  • Hosszú Katinkát 2015. július 1-e és 2016. július 30-a között, azaz 13 hónap leforgása alatt 39 alkalommal ellenőrizték.
  • 29-szer vizeletvizsgálaton esett át, 9-szer pedig vérvétellel együtt járó (növekedési hormon és úgynevezett biológiai útlevél) tesztelésen.
  • Egyszer helyszíni kábítószer ellenőrzésnek is alávetették.
  • Ezeken kívül a FINA többször is ellenőriztette, és nem sokkal az olimpia kezdete előtt ugyanezt tette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is, de hogy ezek pontosan milyen tesztek voltak, azt az ellenőrző szervek tudják.
  • Az amerikai sajtó természetesen teljesen másképp reagált Katie Ledecky győzelmére. A 19 éves úszólány teljesítményét az egekig magasztalták, holott ő is két másodperccel javította meg a világcsúcsot, és öt másodpercet vert a második helyezettre.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Sport