Magyar lidércnyomás, fél óra után verem a fejem a szék karfájába, miért nem hallgattam az első megérzésemre, és maradtam inkább otthon. Az Álom.net című tinifilm körülbelül annyi izgalmat hordoz (a tanulság szót le sem merem írni, azt nem is vártam), mint viseletként egy kínai piacos nejlonharisnya. Viszket tőle mindened, és alig várod, hogy megszabadulj tőle. Kár minden hasonlatért: a film annyira rossz, hogy az analizálására fordított perceket sem éri meg.
Akkor is, ha nem nekünk készült. A célközönség nem mi vagyunk. A szöszkeséggel nincs ugyan gond (tincseket is fel tudunk mutatni), az ártatlanság korát azonban évtizedekkel túlszárnyaltuk. De azért harmincon túl is tudnánk mi suta tini-vígjátékokon szórakozni, ha hagynák. Az Álom.net-en azonban gimisként is eldobtuk volna magunkat. N. Forgács Gábor, a rendező, és Steiner Kristóf, a film másik kiagyalója egyszerűen hülyének néz bennünket, egy mosópor-ízű rózsaszín löttyöt akar lenyomni a torkukon, és azt hiszi, megfelelő pr-ral még a szar is trendi lehet.
Na elmennek a…
Ez a film tényleg semmilyen
A legnagyobb bűne éppen az, hogy elmondhatatlanul unalmas és közhelyes. Jó, hogy ismeretlen parti-arcok tűnnek fel benne, ez még szimpatikus is. Persze nem középiskolás fokon, mindenki jó pár évvel idősebb annál, mint amit játszik. (Huszonévesek a trendi gimis tinik). Mivel Barátok köztöt nem nézek, Labancz Lilla nálam tiszta lappal indult.
A műszöszke, lófogú, amúgy jótestű Barbi-utánzat azonban hidegen hagy, ő a leggyengébb láncszem. Egy Oroszlán Szonja-klón vértelen kivitelben. Tényleg nagyon pancser, és akkor finomak voltunk. A butácska leosztás még megy neki, de amikor értelmesebb mondatokat, sőt nagymonológot csempésznek szájába – hát kínos. De lelke rajta. Emberek ezt merik vállalni, nevüket is adják hozzá, és nézőket toboroznak rá - ez a hihetetlen.
Magunk részéről mindvégig egy női szereplővel tudunk csupán azonosulni, az egyetlen életszerű figurával, Líviával (Czifra Kinga). Ő a Szöszke filmbeli ellensége. Szép is, karakteres is, jól is játszik, és ezzel most egyedül maradt. De ne legyünk igazságtalanok, a srácok között Csernóczki Ádám (Márk) is felvillant valamit, legalább annyit, hogy kedves, emberarcú fiú.
Ez tényleg egy bűnrossz magyar film, amerikai tinédzsereknek, róluk, csak minek. A magyar (és bármilyen) valóságot ne is kérjük rajta számon, nyomaiban sem tűnik fel semmi, amire egy hazai tinédzser a saját élet-világából ráismerhet. A kosárlabda csapatba verődött srácok és a pomponos lányok mindannyian manöken-alkatú címlap-testek, menő rajtuk minden, kastélyokban laknak és tanulnak, sokmilliós kocsikkal flangálnak (vezetnek egyedül, biztos jogsival születnek), és olyan hülyén beszélnek, ahogy senki.
Elrettentésül ahogy kell, egyetlen túlsúlyos csajszi mozog a vásznon, akivel nem barátkozik senki, kiközösítése evidencia.
Sas Tamás nálam ma megdicsőült: az Apám beájulna ehhez képest egy eredeti, színészi kvalitásokat is felmutatató vígjátéki remek.
A történetben semmi eredeti nincs: összeollózott amerikai giccs, nem is mesélem el, minek.
Ha valaki beteszi a lábát erre a filmre, az megérdemli, küzdje végig…
