Ki emlékszik még a Moszkva térre? És azon belül a fekete bárány Rojál karakterére? A tekintélyes termetű, tarkopasz, öblös hangú, a való világban mégis legendásan barátságos Szabó Simon ezzel a szereppel írta be magát a nagy magyar filmes antológiába, majd azóta még többel. Végül maga is belekóstolt, milyen a kamera másik végén: első, Zsebzsötem című 2002-es rendezése rögtön behabzsolta magának az 50. Országos Független Film Fesztivál fődíját (plusz letöltötték a netről 46 ezren), a 2007-es Megyünk pedig elvitte a legjobb magyar kisjátékfilm díját a tavalyi filmszemlén.
A filmrendező aztán Csáky Attila producerrel ( Temetetlen halott, Hídember) és bevált munkatársával, az operatőr-vágó Czomba Alberttel 2008-ban egy minden korábbinál szívósabb fába vágta fejszéjét, és nekiállt egy komplett mozifilmnek, ami a jelenkor Magyarországának fiatal felnőtt generációját – illetve annak egy szűk keresztmetszetét – készült vászonra vinni, hajnalaikat és hányattatásaikat, ambivalens élményeiket, a zűrös betondzsungelt megszépítő örömmorzsákat.
Nem törött bele a fejszéjük
Egy ekkora vállalás sok hibalehetőséget hordoz magában, például hogy túlmesterkélje a jeleneteket, elszippantsa az életszagot, esetleg olyan szavakat adjon a szereplők szájába, amik már régen kikoptak az ifjúság szókincséből - ezeket mind sikerült elkerülni (hogy miként, arról lásd keretbe foglalt interjúnkat).
A film hét történetszálra bomlik, amelyek zömében megtörtént eseményeket és létező közösségeket vesznek alapul: feltűnnek a Jászai Mari téri breaktáncosok, az őket vegzáló skinheadek, tudatot módosított péntek esti tinik, alkotói válságban szenvelgő író, két mindenre elszánt lemezlovas és a brutális apjától rettegő leszbikus lány. Az egyes szálak külön-külön kelnek életre, a hitelesség kedvéért kézikamerával és minimálisra redukált mesterséges fénnyel – ráadásul úgy, hogy nem profi színészek bújtak szerepgúnyába, hanem lelkes amatőrök, akiknek mást nem kellett tenniük, csak elolvasni a dialógusokat, saját egyéniségükre adaptálni azt, majd csípőből magukat adni.
Simon maga írta a jeleneteket. Volt honnan merítenie: neve a budapesti elektronikus zenei színtéren alapból jól cseng, hiszen nem csak programszervezőként ismeri nagyjából mindenki, de maga is gyakorta forgatja a fekete korongot saját szervezésű bulijain, amik műfajilag az old school jungle területeit járják körbe. Kisujjból kirázza tehát a különféle szubkultúrák személyiségjegyeit, és ez le is jön a végeredményből, ami ugyan nem tartogat óriási csattanókat, meghökkentő pálfordulásokat, vagy egyéb nagy filmes játékszereket, ellenben egy olyan reflektív pillanatkép, amire büszkén mutogathatunk a távoli jövőben: igen, ilyenek voltunk, vadak és jók, szabadok és szerethetők.
Villáminterjú Szabó Simon rendezővel
Milyen célokkal, koncepcióval indultál neki a Papírrepülőknek? Mesélj egy kicsit az útról, ami a megálmodástól a premierig vezetett!
Régóta szerettünk volna nagyjátékfilmet készíteni, eddig csak kisfilmjeink voltak. Volt egy, egyperces dialógok nélküli kis szösszenetünk Draft címmel, ez egysnittes volt. Innen jött az ötlet, hogy így egysnittesekből össze lehetne rakni akár egy egészestés filmet is. A 39. Magyar Filmszemle után – ahol nyertünk egy kisfilmes díjat – megismerkedtünk Csáky Attila producerrel. Először kisfilmes pályázatot adtunk be együtt, amivel nem nyertünk. Nem keseredtem el, sőt hirtelen felindulásból írtam egy nagy forgatókönyvet. Így kezdődött. 2008 augusztusában, kezdtük meg az előkészítést, szeptemberben válogattunk szereplőket, október 14 - november 16 között pedig leforgattuk. Az utómunkák januárig tartottak, a 40. Magyar Filmszemlén volt az ősbemutató.
Ha három szóban kéne definiálnod valakinek, hogy milyen típusú filmet készítettetek, mi lenne ez a három?
Friss, hiteles, korrajz.
A film több történetszálra épít, ami a mai generációk életéből merít tipikus pillanatokat. Mi alapján esett a választás éppen ezekre?
Egy percig sem gondolkoztam, hogy mit és miket írjak meg. Egyszerűen ezek a történetek jutottak eszembe, amikor leültem gépelni.
A szereplők nem top színészek, sőt, a penetránsan életszagú jelenetek láttán a nézőnek hamar az lehet a benyomása, hogy mindenki saját magát alakítja. Mit kell tudnunk róluk?
A szereplőim nagyrészt amatőrök, félprofik. Csak velük tudtam elképzelni ezeket a történeteket, ezt a világot. Mindenki otthonról hozta amit alakít, én csak piciket formáltam rajtuk. Működött.
S ha már itt tartunk: milyen technikai fegyverarzenált vetettetek be, hogy ezt a fajta hiteles ízvilágot közvetítsétek?
Egy viszonylag új és ismeretlen kamerát alkalmaztunk ( RED ), kézikamerás felvételeket készítettünk, vágás nélküli jelenetek születtek. Mai underground zenéket használtam aláfestésnek.
Úgy tudom, a költséghatékonysági mutatót sikerült a végletekig optimalizálni, és ily módon jöhetett össze a nagyjátékfilmetek mindössze 12 millió forintból. Hogyan sikerült így spórolnotok, és összegereblyézni a támogatásokat?
Rengeteg segítséget, támogatást kaptunk. Ez kezdődik a szereplőknél és az utómunka ill. eszközbérlésnél ér véget. Normatív állami támogatás van a filmben, máshonnan nem kaptunk pénzt. Az emberek majdnem ingyen dolgoztak, minimális pénzt kaptak. Ez jó, ha a költségeiket fedezte a forgatás alatt. Ruhaszponzorok álltak mellénk, ismert, nagy nevek. Azt hiszem, minden lehetőséget kiaknáztunk.
Szerves részét képezi a filmnek a zene, ami a te hátteredet ismerve nem csoda. A zenéket mi alapján válogattad ki, és kiknek a keze munkáját dícséri? Valamint: várható-e soundtrack?
A zene nagyon fontos ebben a filmben. Itt döntheti el valaki, ha nem szereti a mai „földalatti” irányvonalat pl: dubstep, drum and bass, hip-hop, breakbeat, akkor ez nem az ő filmje. Ezek voltak azok a stílusok amik ezt a szubkultúrát a legjobban tudják erősíteni. A zenészek a filmhez ingyen adták a műveiket. Elhangzik Ozon, SKC, Ekaros, 9b0, Norm, Nightkore, Psure, Bal, Membran, és egy jazz zenekar, a The Transform Quintett zenéje is. A filmzene május végén jelenik meg a CLS kiadó gondozásában, CD-n ill. mp3 formátumban.
