Harmadik alkalommal tartották meg a Palace Cafeban a Művészetek éjszakája rendezvényét. Sokan voltak kíváncsiak a fiatal művészekre, no meg persze a modell fiúkra és lányokra.
Művészetek éjszakája
Lovagi Milán
Az estét egy táskabemutatóval kezdték, a Luis táskatervező csoport női-férfi sportosnak-elegánsnak szánt táskakollekcióját mutatták be a modellek.
A táskák után Fehér Zoltán ( Fece bácsi ) mesterfodrász hajkollekcióit csodálhatta meg a nagyérdemű.
Az est utolsó bemutatóját a Si&Lu szolgáltatta, elmondása szerint légies könnyed ruhákat mutatott be a közönségnek.
De hogy a betétprogramokban se legyen hiány, Ági bohóc és Gergely Eszter hastáncos lépett fel a szünetekben, a végén pedig a Voler Mouche zenélt.
Önök pedig nézzék meg a képeket, aztán jöhet a komment, hogyan tetszettek a Szombathelyen alkotott szerelések!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.