Az ötlet jó, bár nem újszerű, hiszen országszerte, időtlen-idők óta rendeznek hasonló elvek alapján, élőhely szerinti felosztásban kiállításokat. Vas megye képzőművészete sem most mutatkozik be először, (amire magunk emlékszünk) a Szombathelyi Képtárban, 1997-ben majd 2001-ben is szerveztek hasonlót – akkoriban Vasi Szalon néven futott. Egy ideig nem rendeztek megyeszerte ilyet, sokan zúgolódtak is emiatt: mondván, ha van képtárunk, miért ne állíthatnának benne ki azok, akik a környezetében alkotnak. Mások pedig azon finnyogtak, minek helyi illetékességű művészeket összezsúfolni, a végeredmény akarva akaratlanul provinciális lesz, összességében pedig nem az alkotó lakcíme, hanem a mű minősége számít.
Tarka a forgatag, színes égők egy eklektikus karácsonyfán
A Szombathelyi Képtár feloldja ezt az ellentmondást, a vegyesvágotthoz hozzárendelt egy nemes célt: a karácsonyt, és az ilyentájt fellobbanó szent ajándékozási lázat. Miért is ne vásárolhatnánk plazmatévé helyett (esetleg hitelre is) egy kortársat? Főként, ha tudjuk a relációt: a legjobban megtérülő befektetés hosszú távon nem a bankbetét, hanem egy jó mű olcsón. Nem vicc. A Képtár ezúttal galériaként kíván közvetíteni vásárló és művész között. Vásárolni ugyan nem lehet helyben, viszont lehetőséget kapunk arra, hogy az üzletet a kiállítóval lebonyolítsuk. Ráadásul zsákbamacskát sem árulnak, a cím mellett nem kevés műnél szerepel az ár is.
Milyen a tárlat ha vasi?
A művek között a megyei illetőségen túl alig van kapocs, csak ennyi: mindannyian (festők, grafikusok, szobrászok, textilművészek) vizuális kultúrával foglalkoznak, a szakmában valahol már tartanak. Kortársak, de ahány, annyi stílus. Roppant hullámzó színvonalon. A képek között láthatatlan falak, az idegen univerzumok alig kokettálnak egymással. A rendezők igyekeztek a hasonlót a hasonló mellé vegyíteni. Az összbenyomás egy nagy patchwork, megannyi izgalmas apró részlettel és unalmas parafrázissal. Ettől persze színes, és színtelen is. Jó benne, hogy mindenki megtalálhatja a maga favoritját. Nincs rikítóan bárgyú, naiv munka, és kevés az igazán izgató, felrázó darab. Persze a metszet önmagában is érdekes és tanulságos: miről is gondolkodnak megyeszerte a képzőművészettel foglalatoskodók.
Első benyomások
Az aulában a profi képregényrajzoló Brazil (Tebeli Szabolcs) és Bárány Áron graffitije a kiindulási pont. A falfirka - művészeti meghatározásként: street art - a maga friss pimaszságával kíván boldog karácsonyt. Jó látni, hogy helye lehet itt. Fent, a nagyteremben sok helyi klasszikus, megyeszerte ismerősen csengő név. A falakon Csonka Ernő régi vágású tájai, Káldy Lajos polgári csendéletei, Tóth Csaba latin szavakkal stigmatizált szürkés árnyalatú lát-képe, Vörös Ferenc akvarelljei, Kamper Lajos professzionális és titokzatos rézkarcai, Elisabeth Ledersberger-Lehoczky szobortornyai, vagy Geszler Mária, Rasperger József, Stekovics Gáspár, Oroszy Csaba, Hatos Csaba vagy Marosfalvi Antal munkái.
A computer-printek jegyzői közt több az ismeretlenül csengő név, de jó pár izgalmas: Péter Ágnes fényedényei, Rasperger Dávid világ-lenyomatai. Személyes kedvenceink Enyedi Zsuzsa jelenései, kép-költeményei. Díjazzuk Illés Erika Pelenkázó Józsefét – fogyasztható. Másik nagy kedvenc T. Takács Tibor gipsz, fém keret posztamense, a Tájcsík. Megkapóak Tóth Lívia festőien komponált nemezmunkái is, természetesen szép színeikkel.
Mindenkire nem térhetünk ki, a tárlat képanyaga viszont itt végigszemezhető, elérhetőséggel és adatokkal megtűzdelve. A lényeg, élőben tényleg jobb, december 20-ig ne hagyják ki!
