Vízbe vitték Szabó Győzőt és a szombathelyi színészfiúkat

Trokán Péter a partról irányított, miközben Weöres Sándor Színház pólósai - köztük Bajomi Nagy György, Czapkó Antal, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos és a vendégként tempózó Szabó Győző a vízben küzdött a Vasi Alligátorokkal. Nézegessen víztől gyöngyöző férfi mellkasokat!
Pénteken este csapott össze a Weöres Sándor Színház csapata a Vasi Alligátorok öregfiújaival. A Trokán Péter által vezetett színi csapat erősen kezdte az első negyedet, 5:0-ás állásig jutottak. Aztán erősödtek Timár Péterék, vagy gyengültek színészek, mindenesetre csökkent a különbség. Végül a Weöres Sándor Színház csapata jött ki jobban a vízből, 11:8-ra állították be a végeredményt a barátságos vízilabda mérkőzésen.
Vízilabdáztak a színészek
Ó, ezek a csodállatos színész fiúk!
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria