Mint ismert, a két gárda budapesti összecsapásán a vasiak nyertek 4-1-re.
Ezúttal is jó iramú, izgalmas találkozót láthatott a kilátogató mintegy 200 néző.
Az első harmad még gól nélkül zárult, majd a második etap elején Sipos László átadását Kovács András váltotta gólra. A vendégek azonban hamar egyenlítettek.
A záró játékrészben a hazaiak mindent megtettek a győzelemért, de a sorozatos emberelőnyös helyzetekben sem sikerült gólt lőni, így igazságos döntetlennel zárult a "Pingvinek csatája".
Varga Ádám együttese legközelebb a Drago Skorpiók csapata ellen szerepel január 31-én, vasárnap a Szombathelyi Műjégpályán. A Skorpiók a csoport utolsó helyén állnak, így ők biztosan az alsóházban folytatják a küzdelmeket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!