A gyalogos kisváros az igazi
Vegyük alapul a lakók kényelmét, azt, hogy ők jól érezzék magukat az adott településen. Gondolom akkor mindennek könnyen elérhetőnek kell lennie gyalogosan is. Jól látom?
Valóban az a legfontosabb, hogy a lakosság jól érezze magát. Egyébként még az antik időkből származik az ideál, hogy egy városnak ne legyen több a lélekszáma 10-15 ezernél, illetve, hogy fél vagy egy óra alatt gyalog is át tudjunk érni rajta. Tehát a Kőszeg vagy a Sárvár méretű települések az igazán jó városok.
Régóta sokan írják-mondják, hogy a nagyváros, ami a százezreshez közelít, már nem az igazi. Most Kosztolányi jut eszembe, aki ugye fiatalemberként Szabadkáról költözött fel Budapestre, és évekig nem értette, hogy miért nem köszönnek neki a fővárosban.
Mára aztán végképp abszurd az is, hogy mindenki autóban ül. Egymás mellett ülünk a vaskasznikban, és még csak rá sem nézünk a másikra. Magyarán mondva szerintem a gyalogos kisváros a legélhetőbb, az az igazi város. Abban jó élni, abban jó gyereket nevelni vagy a köztereken lenni, kocsmákban ülni.
Szombathely ugyan a mérete miatt kilóg a kisvárosok sorából, de ettől függetlenül vajon mennyire élhető?
Igaz, hogy a nagysága miatt már nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amiket az előbb említettem, de nem volt ám ez mindig így. Nézze, én öregember vagyok már, az idősek pedig beleesnek abba a hibába, hogy a gyerekkoruk színtereit látják ideálisnak és paradicsomi állapotúnak.
Hiányzik a villamos Szombathelyről
Gondolok itt a hatvanas évek Szombathelyére, amikor én még kamasz voltam. Akkor még ez egy biciklis város volt, a mostaninál kétszer nagyobb parkokkal, zöldterületekkel. Akkor még a strandjait sem tették tönkre. A gyerekek szabadon járkálhattak a városban, mert nem voltak kitéve mindenféle veszélynek.
Háztömbnyi, utcányi, városrésznyi közösségek működtek itt, akik jól ismerték egymást. Mindenki tudta, hogy ki kinek a gyereke, és közvetve vigyázott rá. A boltok még nem raktárjellegűek voltak, mint ma, hanem apróbb kereskedések: zöldséges, fűszeres, tej- vagy húsbolt, ahol mindenki ismerte a környékbelieket, és személyes kapcsolat alakult ki a boltos és a vásárlók között. De sorolhatnám tovább.
Tehát sokkal inkább alkotott egy közösséget a város, és közvetlenebbek voltak egymással az emberek?
Így van. Például, itt van előttem a falon két fotó a szombathelyi villamosról. Az egyiket nemrég kaptam, amin épp a Fő téren jön a villamos, mellette biciklik letámasztva. Maga a villamos is egy csodálatos közösségszervező eszköz volt Szombathelyen. Kár érte, hogy eltűntették és felszámolták.
Pedig az utóbbi időben felmerült, mi lenne, ha újra járna itt a villamos. És nemcsak a városon belül, hanem Kőszeg és Szombathely között közlekedne.
Ne vicceljen. Én mindenképpen támogatom, mert fantasztikus ötlet. Ezek szerint normális önkormányzata van a városnak, hogy ez a lehetőség egyáltalán felmerült.
Szombathelyen Toscanaban
Térjünk vissza az építészeti vágányra. A városnak mely részeit, épületeit tartja a legszebbnek?
Elsőre azok az épületek jutnak eszembe, amelyeket elpusztítottak az elmúlt 20-30 évben. Szerintem a város helyei közül az a kis köz a legeslegszebb, amely a Nagytemplom elől visz át a Nagykar utcába, a papi otthon és a Püspöki palota kertje között. Szombathelynek ez a legurbánusabb része. Amikor befordul oda az ember, egy pillanatra olyan érzése támad, mintha Toscanában járna vagy valahol Provance-ban, esetleg egy spanyol városban.
De volt több ilyen színvonalú tere a városnak. Az utolsó hasonló elpusztított rész az úgynevezett mediterrán ház volt a Belsikátorban. Talán tíz éve bonthatták el, amikor a levéltárat építették. A Belsikátor már csak egy kicsi maradéka ennek a fajta városiasságnak, ami Szombathely sajátja volt régen.
Azért érdekes ez a válasz, mert valami olyasmit vártam, hogy ide sorolja a Fő teret is. Bár én laikusként gondolkozom, de szerintem a tér az egyik legismertebb része Szombathelynek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a legszebb is.
A Fő tér is nagyon jó hely volt régen. Annak például kifejezetten örülök, hogy visszakerült ide a Szentháromság-szobor. Egyébként a szobor visszaállítását én terveztem. Viszont úgy látom, most kicsit üres a tér, kicsit rideg. A mostani felújítása, a szökőkúttal és minden egyébbel nem tudta igazán megidézni vagy pótolni a régi hangulatát.
Mit változtatna rajta így utólag? Persze csak elméletben, hiszen megbontani nem tudjuk.
Kicsit magasnak találom, ugyanis ez régen alacsonyabb volt és hepehupásabb is, valamint nagy macskakövek borították. Aztán túl merevek azok a lámpa- és burkolatkiosztások, amik a patika előtt keresztbefutnak az önkormányzatig.
A legtöbbet a köztereken lehetne javítani
Egy kicsit spontánabb és életszerűbb lehetett volna minden, amit itt elrendeztek az építész kollegák. De a legnagyobb baja az, hogy a plázák elszívták előle az igazi, élő kereskedési funkciókat. Igazából funkcióját veszítette a Fő tér, de hát erről nem az építészek tehetnek.
Gondolom a Fő téren túl találna még átépítenivalót.
Igen. Szerintem, amin sokat lehetne javítani, azok elsősorban nem az épületek, hanem inkább a közterek, és ezeknek is a finom átmeneti zónái. Ezt sokan tanítják a városépítészetben. Ezek hiányoznak nagyon a városból. Ezt nem könnyű elmagyarázni olyannak, aki nem élt itt régen, ezért vegyük példának ismét a Fő teret, ha úgyis arról beszélgettünk.
Eredetileg a teret körülvevő házaknak mind voltak belső udvarai, fákkal, kertekkel, ami például megfelelt egy gyerek életkövetelményeinek. Ezeket az elmúlt negyven év teljesen elpusztította, és leaszfaltozott parkolókat alakítottak ki az udvarokban, meg látszólag átjáróként működő üzletutcákat, de ezek se ilyen, se olyan terek. Nincs bennük intimitás, nincs bennük elegendő árnyék és lokális élet. Igazából ez fojtja meg magát a Fő teret is.
Fő tér: kihalt plázája egy nagyvárosnak
Ezek alapján milyen lenne az ideális Szombathely, belvárosostul, Fő terestül, mindenestül?
Egész konkrétan a térről, de a környékéről is ki kellene vinni az autókat, messzebb parkoltatni őket, és újra egy kertes, udvaros zónával lehetne körülvenni, vagyis egy helyi közösség életterévé tenni. Ha az előző elvből indulunk ki, akkor egy ilyen nagyvárosnál, mint Szombathely, az egyetlen normális revitalizációs, tehát újraélesztési megoldás csak az lehet, hogy kisebb negyedekre bontjuk föl a települést.
Ahogyan az Oladi lakótelep is valójában egy önálló kis városrész, vagy ahogy az oladi új parcellázások is egy kertvárost képeznek már. Ennek alapján végiggondolható, hogy hány kisebb egységből áll Szombathely. Ezeket kellene teljes értékű várossá fejleszteni, és saját közösségi tereket adni nekik.
Hiszen egy lakótelep is annál élhetőbb, minél kevésbé egyfunkciós: ha nem csak alvóvárosként működik, hanem mindazt, ami az ottani teljes közösségi élethez kell, megkaphatja.
Ebből következik, hogy a belváros és a Fő tér is akkor működik majd jól, ha nem egy kihalt plázája lesz egy nagyvárosnak, hanem önmagában egy klassz kisvárosként funkcionál. Olyasfajta kisvárosként, mint például Kőszeg: sokan laknak ott, tele van gyerekekkel, és a Fő tér a központja, a kávéházaival és egyebekkel. Akkor lesz jó oda menni.
Makovecz Imre tanítványa volt
Ekler Dezső Szombathelyen született 1953-ban. Az építész diploma megszerzése után a Budapesti Városépítési Tervező Iroda Tudományos Kutató Osztályán városszociológiával foglalkozott, majd néhány évig együtt dolgozott mesterével, Makovecz Imrével. 1991-ben önálló építészirodát nyitott.
Tanított a Magyar Iparművészeti Főiskolán és a Budapesti Műszaki Egyetem Városépítési Tanszékén, egyetemi tanár a győri Széchenyi István Egyetemen. 2000 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, nemzetközi és hazai elismerésként Piranesi-díjat (1989), Palladio-díjat (1991), Ybl-díjat (1994) és Príma-díjat (2003) kapott.
Leginkább ismert és legjelentősebb munkái: a Nagykálló Harangodi Népművészeti tábor, a Kaposvári Agrártudományi Egyetem épületei, a mezőzombori Disznókő Rt. és a HILLTOP Neszmély Rt. borászatai, a budapesti Margit Palace és Krisztina Palace irodaház, a budaörsi Terrapark irodaházai, a péceli Szemere Pál Általános Iskola és a Goethe Intézet épülete, a somlói Szent Ilona Borászat, valamint a fertődi Esterházy Kastély fogadóépülete.
Könyve Ember és háza címmel 2000-ben jelent meg.
