Berzsenyi Dánielre emlékeztek a Savaria Egyetemen

Idén ünneplik a szombathelyi felsőoktatás ötvenéves múltját a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. A héten ünnepségsorozattal zárul a jubileum, tegnap tárlat nyílt az egyetemen, majd az egykori névadóra, Berzsenyi Dánielre emlékeztek az intézmény oktatói, hallgatói. A díszteremben tartott ünnepségen prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora és prof. dr. Gadányi Károly köszöntője után elismeréseket adtak át azoknak, akik támogatták az oktatást, sokat tettek az intézményért és magas szintű munkát végeztek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek