Drámafesztivál Szombathelyen

Az immár hagyományossá vált angol nyelvű drámafesztiválnak a Zrínyi Ilona Általános Iskola ad ma otthont. A megmérettetésre az óvodás korúaktól, az érettségizőkig több mint 200 gyermek jelentkezett a megye minden pontjáról, sőt még Zala megyéből is. A fesztiválra angol nyelvű jelenettel, prózával, verssel, énekkel, egyéb produkcióval lehetett nevezni. A szakmai zsűri 30 előadás közül választja ki a legjobbakat. A zsűri tagjai között többek között Trokán Péter, a Weöres Sándor Színház művésze is helyet foglal.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek