Szimfonikus Színház címmel új rendezvénysorozatot indít a Savaria Szimfonikus Zenekar és a Weöres Sándor Színház társulata. A tervek szerint háromhavonta tartanak egy-egy ilyen közös előadást majd, ennek a nyitánya ma este fél 8-kor, a Bartók Teremben lesz. A négy előadásból az elsőnek a műsorát azok a művek adják ki, amelyeket a szerzők megrendelésre készítettek el, de ettől függetlenül is nagy népszerűségnek örvendenek, és a keletkezéséről a nagyközönség nem sokat tud – hangsúlyozta Mérei Tamás, a Szimfonikus Zenekar igazgatója.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!