A meteorológia előrejelzése szerint hétfőig térségünkben is nagy mennyiségű csapadék hullik. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint ennek hatására szombat délutántól jelentősebb vízszintemelkedések lehetnek a környező folyókon, patakokon. A Rábán árvízvédelmi fokozathoz közeli vízállások is kialakulhatnak. Vas megyében Körmend térségétől délre, valamint Zala megyében a nagy esőzések hatására kisebb patakok és árkok kiöntésével, helyi vízkárok kialakulásával is számolni kell.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!