Átadták a felújított gencsi egészségházat

A fenntartó önkormányzat uniós támogatás segítségével valósította meg a 45 millió forint értékű beruházást. A felújításra azért volt szükség, mert az épület a minimum feltételeket már nem tudta biztosítani a megfelelő orvosi ellátáshoz. Most számítógépek segítik a dolgozók munkáját, valamint egy úgynevezett intelligens telefonhálózat áll az ügyfelek rendelkezésére. Megtörtént a teljes akadálymentesítés, felújították az elavult fűtésrendszert, háziorvosi, fogorvosi rendelő is helyet kapott az egészségházban. Bodorkós Ferenc polgármester rádiónknak elmondta: egy minden feltételnek eleget tevő, modern egészségügyi intézményt adhattak át a gencsieknek és környékbeleiknek.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek