A közel 100 ezer négyzetméteren megépült beruházást ugyan még nem fejezték be teljesen, de az érdeklődők a hétvégén már megnézhették a mediterrán medencéket, és a szépségközpontot, az ezer fő befogadására alkalmas diszkó pedig már üzemel. A város vezetése reméli, hogy a beruházó olasz céggel hosszú távú együttműködést tudnak kialakítani. Bebes István polgármester kiemelte, hogy a termálpark megépítése komoly szerepet játszhat a helyi illetve a térségi turizmus fellendülésében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!