Segítséget kér a Karitász

Továbbra is várja a segítséget a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Az árvízzel sújtott területekre folyamatosan küldik a segélyszállítmányokat azokból az adományokból, amiket a Vas megyében élők ajánlottak fel. A hétvégén Szombathelyen az Interspar parkolójában gyűjtöttek, ezután a plébániákon várják az adakozók felajánlásait. Azonban Tuczainé Végvári Marietta az Egyházmegyei Karitász vezetője azt is elmondta, hogy szükség van olyan vállalkozókra is, akik az összegyűlt adományokat eljutatják az árvíz sújtotta területekre.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek