Nyitott ajtó nem jó ajtó
Csütörtök délelőtt egy szombathelyi nő Rákóczi úti lakásába haladt befelé egy ismeretlen személy, a nyitva hagyott ajtón keresztül. A férfi, miután a hölgy meglátta és távozásra szólította fel, elszaladt. A kiérkező járőrök a helyszín közelében bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak a gyanúsítható személyt, aki beismerte tettét. Lopási és rongálási kár nem keletkezett.
Nyitott ablak sem jó ablak
Tegnap délelőtt ismeretlen elkövető Szombathelyen egy lakásba az ablakon bemászva ment be, ahonnét laptopot, készpénzt és bankkártyát
vitt el. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 200 ezer forintot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.