Szombathelyen, egy felkészülési négyes tornán játszott a magyar női kosárlabda válogatott. A magyarok Romániával, Ausztráliával és Szlovákiával mérkőztek.
Az augusztusi Európa-bajnokságra készülő magyar női kosárlabda válogatott néhány napra Szombathelyre tette át székhelyét, és csütörtöktől szombatig egy-egy felkészülési találkozóval edzett a Székely Norbert dirigálta nemzeti együttes.
Magyarország-Ausztrália
Unger Tamás
A mieink csütörtöki ellenfele Románia volt. A magyarok a vártnál sokkal simábban nyertek 108-40-re. A fölényes győzelem után pénteken Ausztrália következett. A magyar együttes ugyan győzni nem tudott a világbajnok ellen, de tisztesen helyt állt, 74-68-ra kaptak ki Hortiék.
A szombati záró napon győzelmi esélyt halasztottak el a mieink Szlovákia ellen, ahol végül hosszabbítás után 65-62-re kapott ki a magyar együttes.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!