Az első szombathelyi Sportválasztó

„A mai gyerekek...” kezdődik így sok mondat mostanában, többnyire ilyen befejezéssel: olyan agresszívek, tiszteletlenek, miegymás. Erre a problémára kínálhat megoldást a Sportválasztó, ahol a kicsik több mint negyven sporttal ismerkednek meg, abban a reményben, hogy talán lesz egy, ami a szívükhöz nő, és elszakítja őket a videójátékoktól.

Mert a mozgás – mint már annyiszor hallottuk – boldogsághormonokat szabadít fel, levezeti a gyerekek felesleges energiáit, megtanulják betartani a szabályokat, tisztelni az edzőt, és új barátokra is szert tehetnek általa.

Ritmikus Gimnasztika - a kislányok kedvence
Ritmikus Gimnasztika - a kislányok kedvence
J. Júlia

A legkelendőbb sportágak

Budapesten évenként megrendezik a Sportválasztót, de Szombathelyen ez volt az első ilyen alkalom. Ennek ellenére rengeteg óvodás, iskolás és persze tanár és szülő gyűlt össze a Nyugat-magyarországi Egyetem alagsorában, csarnokában és udvarán. Pénteken és szombaton reggeltől kora délutánig egyfolytában nagy volt a jövés-menés, a tollasütőknek és sakkfiguráknak nem sok idejük volt pihenni. Néhány sportág különösen nagy népszerűségnek örvendett: a röplabdapályán volt, hogy egyszerre 12 ember is játszott, a vívásnál is mindig sorba kellett állni. Itt a gyerekek igazi vívósisakot vehettek fel, és érzékelőkkel ellátott tőrökkel szurkálhatták egymást.

A legnagyobb érdeklődést – persze főleg a kislányok körében – a ritmikus gimnasztika váltotta ki. A csillogó dresszeknek, repkedő színes szalagoknak és pattogó labdáknak nehéz is lenne ellenálni. Az edzők és a sportot régebb óta űző lányok segítségével mindenki kipróbálhatott például néhány buzogánypörgetést és dobást. Ugyan elsőre könnyűnek tűnik egy-egy mutatvány, a kicsiknek rá kellett jönniük, hogy sok mindenre kell figyelniük ahhoz, hogy a szalag kecsesen szálljon, ahelyett, hogy jól beléjük gabalyodna.


Vizilabda egy sportcsarnokban?

A fiúkat leginkább az olyan sportok érdekelték, amelynek keretében jól elagyabugyálhatták egymást. Így a Krav Maga standjánál kézről kézre jártak a hosszú szivacsbotok, amivel pompásan lehet futkározni és váratlan csapásokat mérni a szembefutkározókra. Sőt, még az ellenséges szivacsbottámadásokat is ki lehet védeni. A birkozószönyegen – amikor épp nem a feszülős piros ruhájú „igazi” birkózófiúk tigrisbukfenc-bemutatója folyt – egyszerre akár 3 páros is próbálhatta egymást kétvállra fektetni. Az edző a szőnyeg szélén állva adta az istrukciókat: „Ezaz, gáncsold ki! Fogd meg a fejét és húzd le! Gyerünk, ne hagyd magad!”

Bármelyikünk kiáll ellened!
Bármelyikünk kiáll ellened!
J. Júlia

Néhány sportágnak viszont nem volt szerencséje – persze önhibájukon kívül, hiszen a vizilabdát vagy a síugrást nehéz élethűen imitálni egy tesiterem falai között. Ugyanakkor ők is próbálkoztak: a síugrást bemutató lányok egy hullahopp-karikákból álló akadálypályát állítottak fel, a vízilabdásoknál pedig a kapura lövést lehetett gyakorolni a felfújható vízilabdakapukon, miközben a háttérben különböző fajta úszásokat bemutató videók peregtek.

A West Side is fellépett
A West Side is fellépett
J. Júlia

A szervezők bakija

A szervezők a gyerekeket nem csak a sokszínű programokkal de egy kékszínű pontgyűjtő füzettel is próbálták aktív részvételre buzdítani. Az edzők a sportágukban való részvételért kis piros matricát adtak, amit az aláírásukkal is hitelesítettek. Néhányan rögtön adtak egy szórólapot is, amiről kiderül hol, hogyan lehet jelentkezni az edzésekre. Ha a pontgyűjtő betellt, azt a bejáratnál ajándékra lehetett bevállni. Hogy mi ez ajándék, ami illett a sportrendezvény szellemiségéhez, és hasznos lehetne a gyerekek számára? McDonald’s kuponfüzet, aminek segítségével egyes menüket akár 50% kedvezménnyel is megvásárolhatunk. Hiszen a rendszeres sportnál csak az egészséges táplálkozás a fontosabb!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport