A Szolnok kiénekeltre a sajtot a Körmend szájából

Tíz ponttal is vezetett már a MJUS-Fortress Körmend a Szolnoki Olaj ellen, azonban a hazaiak szétestek, az Olaj pedig nem fáradt el és felülkerekedett a vasiak lélektani fölényén.

Dávid Gergely kosara nyitotta a fergeteges hangulatú Körmend – Szolnok rangadót. Gyors ritmusban kezdte meg a pontgyártást a hazai együttes, úgy tűnt, hogy remek csapatjátékával felülkerekedik a Szolnokon Sabáli Balázs legénysége. Az első negyedben csak Trotter tudott elfogadhatót nyújtani az Olajból.

A második negyedben aztán Ruják triplájával elhúzott tíz ponttal a Körmend. Időt kért Pór Péter edző, aztán valamelyest összeszedte magát a Szolnok, hiszen a negyed zárásakor már csak három pontos különbséget mutatott az eredményjelző.

Mjus körmend Kc - Szolnok Kc
Mjus körmend Kc - Szolnok Kc
Unger Tamás

A nagyszünetben a Szolnok rápihent, a Körmend pedig "rágörcsölt" a folytatásra. Legalábbis a harmadik negyed eleje ezt mutatta. A vasiak percekig képtelenek voltak pontot dobni a szoros védelemmel felálló Szolnoknak. Ugyan Ferencz triplája még adott némi tartást a csapatnak, de az Olaj így is nagyjából azt csinálta, amit akart.

Az utolsó etapban már csak a kapaszkodás jutott a Rába-partiaknak. 5-6 pontra meg tudta közelíteni riválisát a Körmend, de egyenlíteni vagy fordítani nem tudott. A végjátékban pedig már faultokkal operáltak Fodorék, de komolyabban zárkózni így sem tudtak. Végül egy jól induló mérkőzésen hagyta kiénekelni a sajtot a szájából a Körmend, és veszítette el négy meccs óta tartó veretlenségét.

Mjus körmend Kc - Szolnok Kc
Mjus körmend Kc - Szolnok Kc
Unger Tamás

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Az első félidő jó csapatjátéka után, a második játékrészben elegyéniesedtük a meccset. Nem szabadott volna megengednünk, hogy a Szolnok ránk erőltesse játékát, ám ez mégis bekövetkezett. Ennyi hibával nem lehet meccset nyerni.

Pór Péter, a Szolnok edzője: Tíz pontból visszajönni nagyon sok energiát igényel. Ám mégis bírtuk és a harmadik negyedben megállítottuk a Körmendet. Ebben a játékrészben mindig volt valaki, aki az adott pillanatban jó volt. Báder lepattanói, Horváth pontjai mind-mind kellettek a győzelemhez.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport