Az elmúlt napokban több Hivatalt is tájékoztatott a PRONAS, hogy ismét habosodás tapasztalható a Rábán. Ennek nyomán a bécsi Környezetvédelmi Hivatal szakemberei augusztus 25-én Szentgotthárdon a PRONAS-szal közösen vízmintákat vettek. Az eredmény 2 héten belül várható. A szentgotthárdi szervezet néhány hete örömét fejezte ki amiatt, hogy a magyar szakhatóságok és civilek nyomására jelentős szennyvíztisztítási fejlesztések történtek mindhárom osztrák bőrgyárban, a beruházások a végéhez közelegnek. A jelenlegi habzás összefügghet az időjárással: a rendkívüli meleg és az alacsony vízállás kedvez az intenzív algaképződésnek. Az ipari szennyezés ellen szól még, hogy a part mentén rengeteg úgynevezett ászkarák úszkál. Az ászkarákok kerülik a szennyezett vizet, jelenlétük jó vízminőségre utal – olvasható a Pronas honlapján.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!