LMP: igazságos és nyitott iskolarendszerre van szükség

Az LMP egy igazságos és nyitott iskolarendszert szeretne, amelyben minden fiatalnak megvan az esélye a társadalmi felemelkedésre - mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Oktatási bizottságának LMP-s alelnöke. Osztolykán Ágnes szerint a jelenlegi oktatásirányítás nem arra fókuszál, hogy az oktatás egy hosszú távú befektetés, így a rendszer sem működik jól. Leszögezte, hogy a jelenlegi szűkítési törekvésekkel ellentétben a középiskolai és az egyetemi helyek számát is növelni kellene. A politikus kijelentette azt is, hogy a tanév kezdetén a szülők, az iskolák és a fenntartók egyaránt bizonytalanságot éreznek, például azért, mert még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mit is jelent az általános iskolák "államosítása". A hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozók intézmények finanszírozása csak az év végéig biztosított, nem lehet tudni, hogy a tanév közben milyen átszervezésekre lesz szükség, illetve, hogy bezárják-e ezeket az intézményeket – tette hozzá.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek