Népszámlálás 2011-ben

A Központi Statisztikai Hivatal 2011 októberében népszámlálást tart Magyarországon. A legfontosabb újdonság, hogy a kérdőívek online is kitölthetők lesznek. Az elektronikus kitöltést biztosító "kapu", amely a www.enepszamlalas.hu oldalon érhető majd el, október 1-je és 16-a között áll a megkérdezettek rendelkezésére. A honlapra kóddal lehet majd belépni, melyet a számlálóbiztosok visznek ki szeptember 30-ig mindenkinek az állandó lakcímére. Azokhoz, akik nem töltötték ki az adatlapokat interneten, október 17-től a számlálóbiztosok mennek el személyesen Vas megyében is. Ekkor lehet kikérdezéses módon nyilatkozni, illetve lesz lehetőség a lap kitöltésére is.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek