Utoljára 1984-ben, azaz huszonhét éve minősítettek magyar települést gyógyhellyé. Sárvár lehet az ország tizennegyedik gyógyhelye. A város az utóbbi időben keményen dolgozott, hogy területének egy része elnyerje ezt a címet, a folyamat azonban hosszú ideig tart. Ebben a pillanatban készen van a döntés-előkészítéshez szükséges anyag, a képviselő testület pedig zöld utat adott a minősítési eljárásnak. Az elmúlt hetekben az önkormányzat illetékesei és a szakemberek egyeztettek, s abban állapodtak meg, hogy október elején személyesen is felveszik a kapcsolatot azzal az országos főhatósággal, amely a benyújtott kérvényt elbírálja.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!