A Magyar Turizmus Zrt. szlovák külképviseletének szervezésében study touron vett részt 22 szlovák újságíró és utazási iroda képviselője, a Büki Gyógyfürdő Zrt. és a TDM Szervezet közös projektjeként. A vendégeket Dr. Németh István a Gyógyfürdő igazgatója köszöntötte, akik ezt követően megtekintették a Fürdő 2011. nyarán átadott új fejlesztéseit. Ezután a szintén új Medical Wellness Centrum következett, majd a 2009-ben átadott impozáns pihenőteret is megnézték a résztvevők. Búcsúzásként Bük, Bükfürdő fotóit, valamint szlovák, magyar illetve cseh nyelvű marketinganyagát CD-n átadva engedték útjára a csoportot.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!