A tegnap esti lampionos felvonulás végeztével a résztvevőket megvendégelték teával és Szent Márton kiflijével...Képgaléria.
A Szent Márton Ünnep egyik legnagyobb, tömegeket megmozgató
programja hagyományosan a lampionos felvonulás. Tegnap este a Székesegyháztól a Szent Márton templomig tartó felvonulás élén idén is a Savaria Legio haladt. A belvároson átvonulók sorába bárki csatlakozhatott. Az útvonal a hagyományokhoz híven: a Székesegyház – Széchenyi utca – Fő tér – Savaria tér – Szent Márton utca – Szent Márton templom volt.
Lampionos felvonulás és koszorúzás
Nagy Zoli
A megemlékezést színesítette egy iskolás csoport rövid műsora, amit ünnepi beszédek sora követtek. Majd megkoszorúzták Szent Márton szobrát is. A lampionos esti vonulás végeztével a résztvevőket megvendégelték teával és Szent Márton kiflijével. A kifli elfogyasztásának lényege, hogy kettétörve azt (ahogy annak idején Márton püspök a köpenyét) meg kell osztani valakivel. A hideg ellenére ismét nagyon sokan eljöttek.
Lampionos felvonulás és koszorúzás
Nagy Zoli
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!