Csütörtök délután a Skoda Rally Team a Rally OB nyitófutamának közeledte miatt tartott közönségtalálkozót Szelestén, ahol a csapat két tagjával, Herczig Norberttel és Bacigál Igorral is találkozhattak.
A csapat teljes készültséggel érkezett, mivel itt csinálták meg a tesztelés utáni szervízt is, egy hatalmas szervízkamionnal és egy másik kisebb teherautóval érkeztek a szerelők, de természetesen itt volt a Skoda Fabia S2000-es versenyautó is, amit hamarosan száguldani is láthatunk a futamokon.
A szervízkamionban gyakorlatilag minden cserealkatrész megtalálható, percek alatt lebontják és újra felépítik a versenyautót a préri közepén is. Például egy generátorcsere 7 percig, egy komplett váltócsere 17 percig tart. Nem olcsó dolog egy ilyen autóval száguldani, egy versenykilóméterért akár 180 Eurot is ki kell fizetni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!