Halihó, az első (igazi) hó

Már napok óta nagyon vártuk. Ezúttal az időjósok is beletrafáltak: megérkezett az igazi tél. Mi pedig körülnéztünk kicsit a belvárosban...

Kisebb irigykedéssel hallgattuk azokat, akik már a hét elején az ország más részén lakva vagy utazgatva fehér tájakról és behavazott városokról számoltak be nekünk, küldtek üzeneteket. Folyamatosan az eget fürkésztük, de tegnap estig csak a masszív szürkeség és az egyre hidegebb idő jelezte - közeledik valami változás. Péntek estére aztán megérkezett Szombathelyre is 2012 tele.

Tudjuk-tudjuk: október végén és a múlt vasárnap is volt már szerencsénk Holle anyó vánkosrázogatásához. De az egyik szokatlanul korai és csak pár órás ízelítő volt, a másik pedig melegedéssel érkezve pillanatokon belül eltűnt, amint földet ért. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a megnehezedő közlekedés vagy a házak előtti kötelező takarítás mennyiben romantikus dolog.

Hóhelyzet Szombathelyen
Csak egy kattintásra a behavazott Szombathely
VB

De az első hó, a fehér takaróba burkolózó tetők és utcák, leginkább pedig a fehér Karácsony ígérete azért kicsit mindannyiunkat lelassít, befelé fordít. Talán arra is rávesz sokakat, hogy jobban figyeljünk egymásra, a másikra. Munkatársaink a behavazott, adventi bevásárlásban és hétvégi serénykedésben álló belvárosban fürkészték a téllel való birkózást, ismerkedést...

És íme, egy hajnalban készült galéria a behavazott városról:

Frissen esett hó a hajnali Fő téren
Frissen esett hó a hajnali Fő téren
Bonyhádi Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Galéria