24 órás Országos Bajnokság Sárváron

Az ultrafutó szakág legjobbjai állnak rajthoz szombat délelőtt.

Szombaton 10-kor kezdődik, és vasárnap 10 óráig tart majd Sárváron a 24 órás Ultrafutó Országos bajnokság – írja a MASZ hivatalos oldala. – A Sárvár Kinizsi Sportegyesület,, amely 13. alkalommal házigazdája a versenynek, a 24 órás mellett 12 és 6 órás egyéni számokat is szervez, és lesz 12 órás váltó is. A futóversenyt idén Pék Imre, a tavaly elhunyt ultrafutó, kétszeres Spartathlont teljesítő, egykori országos bajnok emlékére rendezik a Várpark körül kijelölt 1030,73 méter hosszú, hitelesített körpályán. A cél az, hogy választott versenyszámukban a rendelkezésükre álló idő alatt minél több kört fussanak.

A verseny idén is megkapta a Nemzetközi Ultrafutó Szövetség bronz címkéjét, így nemzetközileg hiteles és elismert eredmények születhetnek a pályán. A szervezők tájékoztatása szerint erős mezőny mérkőzik majd meg a bajnoki címért.

Az előzetesen leadott nevezések szerint a férfiaknál rajthoz áll a 2013-as év ultrafutója, Lajkó Csaba; indul a tizenhatszoros Spartathlon-teljesítő Lőw András. a harmincszoros Ironman-győztes Rokob József; valamint sérülése után visszatér a pályára a 2011-es bajnok, a pályacsúcstartó Mazur Béla is.

A női mezőnyben éles verseny várható a 100 kilométeren bajnok Gyebnár Éva, és 2013 24 órás bajnoka, Máténé Varju Edit között, de kettejük küzdelmébe beleszólhat a tavaly 50 kilométeres országos bajnoki címet szerzett Druskó Zsófia is.

Érdekesség, hogy a 12 órás futók között ott lesz az a Maráz Zsuzsanna, aki 2013-ban a világ legjobb eredményét (139,418 km) futotta. A versenypályán csaknem 200 egyéni induló, valamint 30 váltócsapat köröz majd. A rendezvény az OptiVita Ultrafutó Kupa 2. állomása is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport