Asamoah Gyan a brazíliai világbajnokságon az afrikai ország csapatkapitánya volt. Most elképesztő dolgokkal vádolják.
A világot látott pletykák szerint, a ghánai csatár és a fekete mágiát kedvelő családja egy speciális szertartás során feláldozta, majd nyomtalanul eltüntette a „Pusztító” becenévre hallgató Castrót, aki hazájában közismert rapper és együtt nyaralt a focistával - írja a rangado.hu. Gyant jelenlegi klubja, az emírségekbeli al-Ain, egy sajtótájékoztatóra kötelezte, ahol tisztázhatta ezt a helyzetet.
Hallottuk mi is a pletykákat és a hihetetlen vádakat, de egy szó sem igaz az egészből
– kezdte a szerdai sajtótájékoztatón Gyan családja.
Teljesen megdöbbent minket, hogy ilyesminek teret adnak a médiában, miközben a legapróbb bizonyítékkal sem tudták alátámasztani.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.