Audi, Mercedes, Skoda, Seat és Suzuki típusú szolgálati gépjárműveket adott át Dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az irányítása alá tartozó állománynak, Szombathelyen.
Az autók 2014 decemberétől több lépcsőben, előre ütemezetten kerültek a megyébe, így többségük már szolgálatban is bizonyíthatott. A vasi rendőröket az átadottakon túl további nyolc gépkocsi segíti majd, amelyek várhatóan március végén érkeznek a megyébe.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!