A Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint mindkét vasi fürdővárosban nőtt a vendégéjszakák száma. Ugyanakkor Bük a tavalyi év egyik igazi nagy nyertese, ott nőtt legjobban a látogatószám. Az árbevételt nézve viszont már Sárvár az eredményesebb. Tavaly itt a kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj árbevétele csaknem kétmilliárd forintot, míg Bükön közel másfél milliárd forintot ért el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!