Ne szenvedjen hiányt minimális létszükségleteiben hazánkban az, aki 8 órában, tisztességgel dolgozik – ezt szeretné elérni a Magyar Szakszervezeti Szövetség. Az érdekképviseleti konföderáció meghirdette 4*9 nevű programját. A korábbi MSZOSZ-t is tömörítő országos szervezet vezetője Szombathelyen a szakszervezeti titkárok előtt arról beszélt, hogy a program keretében 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban évente 9 százalékkal növelnék a minimálbér összegét. A dolgozói szegénység felszámolásának negyedik lépéseként pedig 9 százalékban határoznák meg az átlagkereset adókulcsát. Kordás László, a MaSZSZ elnöke elmondta, bérfelzárkóztatási programjukkal havi 20 ezer forint nettó bérnövekedést szeretnének elérni a legkevesebbet keresőknél.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!