A rendezvény célja az, hogy a közfeladatot ellátó szervek jobban megismerjék egymást, összefogjanak. Szombaton ezért labdarúgás, teke és főzőverseny is várja az érdeklődőket. A programot az Arborétum és a Vasi Rendőr Sportegyesület közösen szervezi. Horváth Zoltán, az egyesület elnöke elmondta, hogy szeretnék évente megrendezni az eseményt, ezért létrehoznak egy vándorkupát is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!