Ma, május 15-én jár le a határidő, néhány óráig még jelentkezhetnek azok, akik versenybe szállnának, és előadnák saját verseiket a Pistons Pubban. A háromnapos rendezvény apropója, hogy a szombathelyi költők már harmadik évadukat zárják, ezt ünneplik a programmal, amelyen vendégelőadók és a helyi tagok is színpadra lépnek péntek estig. Lesz workshop is, a zenei aláfestést pedig a Savaria Jam Poetry zenészei biztosítják. A rendezvény zárásaként Zselenszky-Török Tamás koncertezik majd.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!