Szerdáig lehet bevallani és befizetni az szja-t

Budapest, 2015. május 17., vasárnap (MTI) - Május 20-áig, szerdáig lehet bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót (szja), és addig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról is. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is közel 4,5 millió bevallást vár, amelyből május 10-éig 1,727 millió érkezett meg, nagyjából annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban (1,693 millió). Érdemes használni a NAV honlapján elérhető általános nyomtatványkitöltő programot, mert nemcsak segít a lehető legkevesebb hibával kitölteni a bevallást, hanem bizonyos adatokat elegendő egyszer beírni, és a program önállóan számol. A hibák közül a program pirossal jelöli a bevallás tartalmi hibáját, sárgával az összefüggésekre hívja fel a figyelmet, a kék pedig olyan súlyos hibát mutat, amellyel a bevallás érvénytelen. A többség egyébként az eddigi adatok szerint a számítógépes megoldást választotta, mindössze 240 ezren maradtak a hagyományos kézi kitöltésnél. A "söralátét-bevallást" idén eddig 26 ezernél is többen töltötték ki. Május 20-ára nemcsak a bevallás benyújtásának, hanem a személyi jövedelemadó megfizetésének is a határideje. A bevallási nyomtatványon a részletfizetés lehetősége is választható - 150 ezer forintig 6 havi részlet kérhető -, ilyenkor az első részletet kell május 20-áig megfizetni. Az adó átutalással és csekken is befizethető, az ügyfélszolgálatokon pedig bankkártyát is használhatnak az adózók. Utaláskor az adóazonosítót kell beírni a közlemény rovatba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek