Péntek délben a most érettségizőknek szól majd a tánc a Fő téren. Kortársaik, iskolatársaik adják elő a közismert négy tételes francia négyes táncot Johann Strauss: Denevér című zenéjére. A résztvevők színes pólókban, esernyőkkel táncolnak majd. A Guinness-rekord nyilvántartása alapján ez a rendezvény a legnagyobb az egy időben előadott szinkrontánc-kategóriában ,amikor a világ több nagyvárosában táncra perdülnek a diákok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!